vasárnap, május 13, 2012

A Műhosz trójai falova.

12 megjegyzés:

  1. 11 vélemény
    @ május 20, 2012 at 18:50 Kovács Gergely Kyle
    :)
    @ május 21, 2012 at 07:02 irsajani
    A bejegyzés igazából az előző hozzászólással lett tökéletes és teljes.

    Végszóként mit fűzhetne mást hozzá az ember, mint ezt: http://irsajani.wordpress.com/2009/03/27/az-eromegcsapolok-elkerulesenek-szokasa/



    @ május 21, 2012 at 08:11 Kovács Gergely (Kyle)
    Jani,
    szeretném, ha ezt is közzétennéd, de gondolom, hogy kicsinyes gyávaságod ezt nem teszi majd lehetővé… :)
    A mosoly a nevetséges bejegyzésnek szólt. Jó volt (illetve nekem jobb, inkább így mondanám), amikor már nem publikáltál…
    Nyugodtabb, békésebb. Nem volt minden bejegyzésben valami alázás a többi legyesre vonatkozóan (“minden akkor kezdődött, amikor mások befejezik” és egyéb baromság)

    De OK, akkor még egyszer, életemben UTOLJÁRA, mert ismétlés a tudás anyja és talán még te is megérted egyszer. Semmi közöm a Mühoszhoz, az akkori és mostani vezetőihez, tagjaihoz. Tisztelem őket, amit rólad nem mondhatok el, mindazért, amit tesznek.

    Semmi közöm a Brucis néven írogató emberhez (bár őt is tisztelem magánemberként egy csomó egyéb személyiségtulajdonsága és tevékenysége miatt, amit rólad megint csak nem mondhatok el.

    Semmi közöm ahhoz, vagy azokhoz, aki/akik az ő oldalain a “hálátlanságodról” kommentelnek. Az is egy vélemény, ami, C. Miklós szerint olyan, mint a seggluk. Mindenkinek van, és senki sem kíváncsi a másikéra.
    Egyszer vállaltam közösséget a “Brucis” nicknevű emberrel, nyilvánosan, itt a te blogodon is (gondolom, nem tetted ki te kis egyenes fiú), amikor feljelentéseket gyűjtöttél ellene. Ugyanerre buzdítottam másokat is. Ez nem a kommunizmus, nem kell bal kézzel feljelentéseket gépelni gyermeteg ügyekben.
    Sokan kaptak már tőlem legyes cuccot ajándékba, legutóbb tegnap egy haverom, mert nem volt zsinórja aznapra, nekem pedig több volt. Én is kaptam már másoktól. Volt, hogy csak egy legyet egy ismeretlentől. Volt, hogy aznap azzal a léggyel tizenöt halat fogtam. Segített. Sokat. Volt, hogy tanácsot, ötletet kaptam, amiből tanultam, amitől fejlődtem.
    Neked egy botot sikerült intézni, pénzem, munkám, energiám volt benne, de nem a sajátomat adtam. Ha lett volna, jó lett volna, ha azt adom, akkor talán nincs ez az egész (illetve dehogy nincs, téged ismerve. Csak akkor más módon mocskolódnál.) Hogy örülj, hogy fejlődj. Nekem nem sikerült az, ami másoknak igen.

    Persze ez nem jelenik majd meg, mint egy szmájli. Azt is, ezt is azért kaptad, mert megint bizonyítottad, hogy van lejjebb.
    Már nem csak “szakmailag”, ahogy te hívod a legyezést, hanem emberileg, erkölcsileg is.
    Rossz irányba mész, nevetséges, amit csinálsz. Szerintem. Mások szerint biztosan jó.
    EZ csak egy magánember véleménye (tudod, mint a seggluk…). Nem vagyok tag (vagy lehet, hogy az Eger patak miatt igen, ahol egy viharos délután sok-sok halat fogtam egy hete, pedig állítólag – mármint te állítod – a Mühosz azt is tönkretette), nem vagyok blogger, nem fórumozom, élem az életem NORMÁLISAN és legyezek NORMÁLIS (és nem normális) emberekkel. Ezt tanácsolom neked is. Magánemberként, pedig nem írom le, hogy mit mondanék/írnék egy olyan szánalmas, nevetséges, ostoba alaknak, amilyen te vagy. Csúnya szavak lennének. Szégyellném, hogy hová süllyedtem az írásban, ami a szakmám.
    Hajrá, ha ezt a haladási irányt tűzted ki, akkor vitorlát fel. Érnek még cifra meglepetések. Szerencsés vagy, hogy ilyen szarságokra van időd, energiád. Ne tapasztald meg, milyen az, amikor FONTOS dolgokkal kell foglalkoznod. Hidd el, sokkal keményebb, mint amikor ezt a telefosott bilidet kavargatod.
    Természetesen, amikor önzetlenül segíteni akartam, nem tudtam, mit teszek, nem gondoltam eléggé át. Pedig sokan szóltak, hogy mekkora egy idealista fasz vagyok. És tényleg.

    Üdvözöllek,
    Kovács Gergely (Kyle)

    VálaszTörlés
  2. @ május 21, 2012 at 08:19 irsajani
    Két dolgot fűznék ehhez.
    A köztörvényes cyber bűnözés nem gyermeteg ügy és nem vicc!
    (Több év börtönt tolnak érte.)
    Soha nem tiszteltelek semmiért és a többi szándékos kártevőt sem.
    Sajnálom, hogy nem utasítottam vissza az általad szervezett ajándékot, mert bíztam benned, kihasználtátok ezt és becsaptatok.Többet semmilyen Műhoszos ajándékot nem fogadok el, és ha már így alakítottátok a dolgokat, intő példaként álljon ez itt bárki számára.

    Megkérnélek, hogy a továbbiakban ne zaklass többé!
    Sem itt, sem a más oldalakon. Se a saját, se állneveken.
    Kösz.



    @ május 21, 2012 at 11:18 irsajani
    2012 04. 13.-án érkezett a hozzászólás a blogba:

    “Sziasztok,
    valójában én vagyok Brucis51. Kovács Gergely, kyle, a “gonosz skorpió”, anyagyilkos, senkiházi, tolvaj, stb. Indulhat a feljelentés. A címemet priviben megírom, hogy tudd küldeni a rohamkocsit a kommandósokkal.
    …..
    Ja, remélem, más brucis51-ek is vannak még, akik szívesen feladják magukat és akkor majd tudunk igazi legyesklubbot alapítani a Csillagban. Hajrá Jani, van még innen is lefelé, tévedtem korábban a blog akkori minőségével kapcsolatban. üdv, Kyle”

    Majd az alteregó blogban nagy hévvel újságolta, hogy feladta magát itt.

    Azt tudjuk, hogy nem ő az általa megnevezett személy, csupán itt a gaztettekkel vállal azonosulást illetett illusztrálni a saját szavaival.

    Ezt csak a teljes kép kedvéért raktam ide be, mielőtt valaki komolyan venné őt.
    Az általa, a nyilvános felületeken elkövetett rombolás felsorolását, most mellőzőm, nagyjából mindenki tudja a listát.

    A “van ennél lejjebb” dolog kapcsán a növekvő cyberbűnözést visszaszorítani szándékozó tevékenységemre utal az írás küldője. Végül is ez nézőpont kérdése.Talán egy etikát, erkölcsöt semmibe vevő ember vélekedhet erről így. Az ő dolga. Azt gondol a köztörvényes bűnözés visszaszorításának szándékáról, amit akar.

    Mennyit változott egy hónap alatt a elvi közössége az udvari bolondal?
    Ezt hívjuk talán elvhűségnek?
    De az is lehet, hogy beijedt a rohamkocsitól és az általa kért kommandósoktól. Ki tudja?

    VálaszTörlés
  3. Dénes Peti
    Szerintem ha így érzed akkor küld vissza a botot.
    Ennyire legyél ember.



    @ május 22, 2012 at 12:27 Pali
    Jani most nincs igazad… nem tisztem Kyle-t megvedeni, felnott inteligens ember megtette maga. Nem hiszek ebbe a trojai falo tortenetben. Mikozben en is osszerugtam a port Kyle-lal pont a te blogod miatt, nem hiszem hogy aljas ember lenne. Segitett neked egy problema megoldasaban, s ugy gondolta, hogy ez eleg lesz elsimitani a regi serelmeket.

    Tenyleg naiv volt, en is az vagyok.

    Nekem ezek a vitak ahhoz hasonlitanak, ahogy a Fidesz meg mindig GyF-hez hasonlitja magat, O az origo, nelkule kiderulne, hogy egy nagy NULLAK.

    Ennek a blognak is nagy resze arrol szol, hogy milyen a masik oldal es hogyan bannak el veled. Mindig is mondtam, hogy ezen az oldalon TUL sok a sirankozas es magyarazkodas, egyre kevesebb szol a horgaszatrol.

    Nekem anyukam mindig azt mondta, hogy csak azok velemenyere adj akik szeretnek. Az O negativ kritikajuk biztosan jobbito szandekkal talal meg teged.

    Szoval irj a halakrol, a horgaszmodszereidrol es otleteidrol. Biztosan lesznek benne marhasagok is, mert hat ki nem csinal ilyet??? Boven eleg, ha 100-bol 1 ujitas jon be.

    legalabb Kyle-t ne baszogasd aki segitett egyszer, hogy van mas paraszt aki utana cinkkel azt meg szard le.

    sokkal boldogabb lesz az eleted

    Pali



    @ május 23, 2012 at 19:49 irsajani
    Szia Pali!

    Igazából nincs időm most virtuálisan birkózni a részleteken, de!
    “nem hiszem hogy aljas ember lenne. ”

    Miután megkaptam a botot azt hittem, hogy a “skorpió” megváltozott. Naivan beengedtem a blogomba ismét. Amit ő arra használt fel, hogy az aktuális év műlegyes vize szavazását tönkretegye bojlizós elidegenítős bohóckodásával, ahogy minden más előző évben megtette ezt.
    (Megin a hátamra vettem a skorpiót, beengedtem ide. Megérdemlem.)

    A sok évvel ez előtti békás skorpiós történet vége, mikor belemar a skorpió a békába és a béka megkérdezte: Miért tetted ezt?
    “Nem tehetek róla ilyen a természetem.”

    Jó pár éve kiraktam, de ma is a helyén való a történet.
    Egy skorpió mindig belemar a békába.Ilyen a természete.

    Igazából, hogy aljas ember, az nem hit kérdése, hanem a tényeké.

    Köszi a fotót!
    Üdv.
    J.

    VálaszTörlés
  4. @ május 23, 2012 at 20:25 irsajani
    Egyre jobb.
    Először kihasználjátok, hogy szar helyzetben voltam.
    Aztán a blogomon zaklattatok, miután megköszöntem az ajándékot, hogy

    “Add vissza a Műhosznak a botot!”
    “Add vissza a Műhosznak a botot!”
    “Add vissza a Műhosznak a botot!”
    “Add vissza a Műhosznak a botot!”
    “Add vissza a Műhosznak a botot!”
    “Add vissza a Műhosznak a botot!”
    “Add vissza a Műhosznak a botot!”
    “Add vissza a Műhosznak a botot!”
    “Add vissza a Műhosznak a botot!”
    “Add vissza a Műhosznak a botot!”
    “Add vissza a Műhosznak a botot!”

    Aztán Műhosz tagok által írt oldalon meg azt terjesztitek, hogy

    “Hálátlan vagy Jani!”
    “Add vissza a Műhosznak a botot!”
    “Hálátlan vagy Jani!”
    “Add vissza a Műhosznak a botot!”
    “Hálátlan vagy Jani!”
    “Add vissza a Műhosznak a botot!”
    “Hálátlan vagy Jani!”
    “Add vissza a Műhosznak a botot!”

    Ezt annak ellenére tettétek,hogy a nyilvános felületen azonnal és többször megköszöntem.
    Ezekkel a hazugságokkal szándékosan félrevezettétek az embereket!

    Aztán mikor szóvá teszem ezt az aljasságot, akkor meg jössz azzal, hogy én legyek olyan ember, ha már becsaptatok, zaklattatok, lejárattatok és kihasználtátok a jóhiszeműségemet.
    Szerintem ez a hozzászólásod a pofátlanság teteje.

    Ui.
    A bot kérdést megoldottam, alkalmazva az egyszerűség szokását.
    Kidobtam a szemétbe, ahová való egy ilyen aljas szándékú, ajándéknak álcázott tárgy. Úgy, hogy nincs egyetlen olyan horgászbotom sem, amit az engem szándékosan lejárató Műhoszosoktól kaptam, hogy aztán ezzel visszaélve kihasználják a lehetőséget és lejárassanak.

    A teljesség kedvéért.
    (A jelenleg használt műlegyes botomat a Kalandba vettem. (Keménytokos oddy.) Leellenőrizheted.)

    Én nem kérem tőled, hogy fizesd meg azt az erkölcsi kárt melyet okoztatok azzal, hogy zaklattatok és rossz híremet keltettétek szándékosan, nyilvánosan, kihasználva jóhiszeműségemet az ajándék bot ürügyén.
    Hiába is tenném, úgy sem értened, miről beszélek.
    De azt még ígérhetem, hogy NEM LESZEK HÁLÁTLAN az aljasságért!



    @ május 24, 2012 at 05:01 irsajani
    Vicces.

    Miután a történetben a Görögöket alakító szereplők betolták a falovat a jelen kori képletes Trója városába, majd az éj leple alatt kimásztak belőle és legyilkolták (erkölcsi gyilkosságot követtek el) trója ellen. Ez után írásba is követelik a legyílkolttaktól, hogy ha így gondolják, akkor legyenek annyira emberek és adják vissza a falovat!

    Azt kérte a skorpió, hogy fogadjam el a falovat. Megtettem, jóhiszeműen.
    Onnan kezdve ez az én tulajdonomat képezi, én rendelkezem vele és azt csinálok vele, amit jónak látok. Ilyen egy ajándék.

    Ha úgy ítélem meg, hogy nincs szükségem egy falóra, hogy annak felhasználásával gyilkoljanak a nyilvános felületen, szívem joga kidobni a szemétbe, megszabadulni tőle.
    Viszont ez után még azt írni, hogy legyek annyira ember és adjam vissza a falovat, az már vicces!



    @ május 24, 2012 at 06:53 Kovács Gergely (Kyle)
    Jani, egy dolgot egy életre jegyezz meg: a jó szándék vezérelt, amikor elintéztem neked a botod, mert olvastam, hogy nincs. Arról írtál a “műlegyes” blogodon, hogy legyezni szeretnél, de eltörted a botod és most hónapokig nem lesz lehetőséged újat venni. Ha bárki más írt volna ilyet, ugyanezt tettem volna. Tanulságos történet, nem hiába mondják, hogy a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve. Sajnálom, hogy ez lett belőle. Sok szerencsét.
    Kovács Gergely

    VálaszTörlés
  5. A Műhosz-nak ehhez semmi köze!!!

    VálaszTörlés
  6. Faszom, de unalmas ez már. Mikor takarodsz már el a nyilvánosság elől, Jani?????

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Például ez mennyire szalonképes?
      Szerintem ilyeneket nem toltam, ami indokolta volna a hozzászólás törlését, hm.

      Törlés
    2. Tényleg!
      Ilyen apró dolgot észre sem vettem...
      Bocs!

      Törlés
  7. Mmmmm, ez fincsi volt, gratulálok, Jani, igazán tökös srác vagy te. Mutasd meg ezeknek a szemeteknek, hogy van annyi tartás a gerincedben, mint egy törött Ody spicctagjában!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Miért is nem jelennek meg a hozzászólások?
      Vagy nem azért csináltad, hogy cenzúrázatlanul megjelenhessenek a vélemények? Bravó, nekem már a sokadik hozzászólásom, ami elveszik az engedélyezés folyamatába, na mindegy.
      Annyit azért leírok, hogy mostantól a hozzászólásokat postolom más oldalakra is, hogy mások is tisztába legyenek vele, milyen szelektálás folyik ezen az oldalon.

      Törlés
    2. Minden kritika és dícséret és akármi megjelenik itt.
      Csak a trágárságok kerülnek oda, ahová valók: a szemétbe.
      Ez nem cenzúra és nem engedélyezés, hanem esztétika kérdése.
      Megtisztelnél, ha végre véleményt nyilvánítanál a flymánia szakmaiságáról, hisz ez a blog azért van.
      Anyázásért nem kell idejönni, van az bőven máshol.

      Törlés
    3. Ja igen!
      És még a második osztály színvonalát súroló verseket is lehúztam a vécén. Egy szar vers nem hozzászólás!!!
      Remélem nem a Tomimennizagyva verse volt!
      Vagy mégis?
      KC, a más oldalak alatt ezt érted, amit most írtál janihoz?

      "És ami még nagyon fontos a történetben:
      Megírtam a véleményemet inaj asrin is, és nem jelent meg!
      Vajon miért van az, hogy Inaj Asri úgy reklámozza magát, mint aki szentéletű mindentmegjelentet és közben a hozzászólásaim 2/3-a elveszik?
      ja mert nem mellette beszélek? vagy nem ellened? (Irsa Jani)
      bizony, ami neki kedvező az publikálódik, a többit kiírtja, megteheti, mert ő üzemelteti az oldalt.
      Ami arra készült, hogy ezt az oldalt gyalázza!"

      Hazudsz te is, mint gazdád!!!
      Az oldal nem azért készült, hogy a flymániát gyalázza (ezt megteszi saját maga), hanem azért, hogy megsemmisítse.
      És ez óriási különbség, kedves Káposztáscvikker.
      Ez az oldal lesz az igazi "flymánia pdf könyvek halmaza"
      Már folyik a szelektálás IJ "műveiből".
      Nem lesz átírva, hanem eredetiben jelentetjük meg, ingyen és bérmentve, bárki rendelkezésére bocsájtjuk.
      Pénz van rá dögivel, hisz gazdád szerint "ezt is a Műhosz pénzeli." Nem?

      Csak attól tartok, hogy letitkosítja a régebbi bejegyzéseit és nem tudjuk megjelentetni ezeket a gyöngyszemeket.

      U.i.
      Nagyon hiányzik egy "fogomahasamaröhögéstől" szmájli.

      Törlés