“Ha bekövetkezik az elkerülhetetlen, és valamilyen módon megmutatkozik egy ember tehetsége…”

Ó, nagy IJ, meghajlunk rendkívüli tehetséged előtt!

június 22, 2012 Szerző: irsajani

“A célszemély ebben a pillanatban még azt hiszi, csak azt kell tennie, amihez ért: bebizonyítani a tehetségét.”



“Ha bekövetkezik az elkerülhetetlen, és valamilyen módon megmutatkozik egy ember tehetsége – mondjuk kilép a pódiumra, és ott sikeres lesz –, a közönség máris nyilat tesz az íjra, és céloz. Szívdobogva kivár.
A célszemély ebben a pillanatban még azt hiszi, csak azt kell tennie, amihez ért: bebizonyítani a tehetségét. Abban a teljes félreértésben lép a színpadra, hogy ha nem is tiszteletet, némi rokonszenvet, az együtt örülés, szurkolás élményét csalogathatja ki a közönségből. Netán arra sarkall másokat, hogy valamit ők is hozzanak ki magukból, ismerjék meg az erejüket.

Sajnos nincs reménytelenebb vállalkozás, mint a közönségnek megmagyarázni, mit kellene tennie. A közönség mindig lustább, kegyetlenebb és irigyebb, mint az egyes ember, aki a soraiban ül. A tehetséget arra végképp nem készítette fel senki, milyen korlátlan lehetősége van ma a publikumnak a nyílt, verbális agresszióra, a frusztráció kivetítésére.
A levegőben sűrű rosszkedv és gyanakvás. Minthogy mind kevesebben vagyunk hősei saját életünknek, nem felnézni, lekicsinyelni akarunk. Könnyebb a gőzt kiereszteni, nyugtatólag hat az idegekre is. Ezért nézhetjük végig ki tudja hányadszorra, amint…
(sokszor évek munkája kerül megmérettetésre) a szemünk láttára fosztatnak meg attól a tróntól, amelyet még nem is volt idejük elfoglalni. Mintha a siker jele, amit közös erővel értékelünk le, skarlát betűként volna a mellükre sütve.
A tehetségüknél is jobban csodálom a bátorságukat. Tisztában vannak vele, hogy életük minden mozzanata átláthatóvá válik. Akár férfi, akár nő, akár érett, akár tizenöt éves, egészen biztosan lenyilazzák, kevésbé a teljesítményét, sokkal inkább az emberi méltóságát.…
Nemcsak a kiscsillagokat, az állócsillagokat is igyekszünk lerángatni az égről. Nobel-díjas, olimpikon, kortárs, klasszikus? És akkor mi van? Ínséges időkben, amikor az emlékművek helye csupasz, a föld hulló csillagoktól sáros, az emberre egyszer csak rátör a vágy a tiszta, biztonságot adó értékek iránt.
Természetesség, szavahihetőség, tisztelet? Nem is tudni pontosan, mi az, ami mélyen átmos, pusztít és épít bennünk valamit. De az biztos, hogy mind többek számára szűz terület.”
Forrás: http://www.metropol.hu/itthon/cikk/893786
Szerző: Vass Virág.
Megjegyzés.
Igazából ez az újságcikk idézet azért került bele a blogba, mert általánosan hozzátartozik a műlegyezős teljes képhez is. Amolyan figyelmeztetés a  jövendő tehetségek számára, hogy ne legyenek naivak, ne legyenek illuzióik. Bátorság!
Ugyan akkor fontos megemlékeznünk a műlegyes nyilazókról, azok nyilaikról (a verbális agresszióikról, a köztörvényes bűncselekményeikről).
Hol van a határ?A válasz roppant egyszerű.
Ameddig nem sérülnek mások jogai.
Mert, ha sérülnek! (Személyiségi jog, stb) Abban az esetben büntetendő köztörvényes bűncselekményé válik a verbális agresszió, melyet országunkban akár 1-2 év börtönnel honorál, nyílfajtánként a hatóság (pld. zaklatás).
Érdemes átgondolni a frusztráció kivetítését, a nyilazgatásokat!
Könnyen így járhatsz!

Börtön.
Legyél inkább műlegyes etikát favorizálló, népszerűsítő, támogató műlegyes horgász. Ha frusztrált vagy járj sportolni, vagy horgászni.
A te érdeked!
Én szóltam…