Erzsébet hídi műlegyes szituáció, márnára.

november 5, 2012 Szerző: irsajani 

Erzsébet hídi vízfelület, a Dunán.

Nem voltak illúzióim a műlegyes bot alkalmatlanságát illetően adott helyen, márnára, azonban mivel ép jó volt az idő, gondoltam körbenézem a pályát műlegyes bottal. Gondoltam, maximum rápróbálok valami sekélyebb részen, a jászra, ha befürdök nappal a márnára.
Hátha…

Erzsébet hídi műlegyes szituáció, márnára.
Már a hídon áthaladva sem volt túl biztató a kép. A Duna erős áradásban volt, teljesen zavaros, sáros vízzel. Talán ez volt az a pillanat, amikor vissza fordulhattam volna. De nem tettem.

A helyszínre érkezve meglepetten szembesültem vele, hogy ahol az előtt az úsztatóktól oda sem fértél, ott most üres a pálya, síri csend honol.

A Duna az Erzsébet hídnál.
Két fenekező horgászt találtam összesen a híd tövébe behúzódva az árnyékba, szóba elegyedtünk…
Mi van? Hol vannak az emberek, az úsztatók?
Á, ne is mondja! Mióta megszűnt a szennyvíz, azóta vége a régi,  jó világnak. Majd mesélni kezd a régi szép időkről, amikor még volt szennyvíz.
Napközben annyi nagytestű jászt fogtunk időnként, hogy sok esetben 1 ember nem tudta felvinni a halakkal teli szákot a rakpart lépcsőjén. De ennek vége! Nincs szennyvíz megszűnt a folyamatos etetés, a haltartás. Mondta.
Márnára fenekeztek ők is inkább.
Biztosan sokan nem tudják, de a csepeli központi szennyvíztisztító megépülésével, elég sok helyen megszűnt a szennyvíz Dunába való beleeresztése, tisztítás nélkül.

Bár a szennyvíz helyén egy tiszta patak, vízfolyás található mostanában, megszűnt ezzel egy időben a halak számára meglévő folyamatos etetés, és így lett vége a jó világnak.

Soha nem gondoltam volna, hogy eljön az idő, amikor a horgászok a szennyvízkifolyóból ömlő szennyvízről nosztalgiáznak majd, de ez is elérkezett.
Emlékszem akkoriban is mikor még ment a szennyvíz a kifolyónál, az utcán sétálva, amikor megütötte az ember órát egy utcai kanálisból kiáradó szennyvíz bűze és mindenki húzta a száját, engem akkor is jó érzés fogott el, hisz egyből beugrott a pszichológiai horog kapcsán az Erzsébet híd és a márnafogás szókombinációk képe. Egyszerűen hozzákapcsolódott a rossz illathoz a rengeteg élmény és a sok hal megfogásának élménye. Nem lehetett utálni. Durva, de így működünk.
Mivel tök üres volt a pálya, volt elég helyem suhintgatni a legyezővel. Egyből egy nagyobb stíl ólmos, görgetős szereléket raktam össze, 1 db. lebegő nimfával. Azért erre próbáltam rá, mert a süllyedős csalik tuti elakadnak az erős köves talajban, más részről ekkora sodrás tuti letolja adott csalit a vízfenék közelébe a márna szájához. A kis súlyú ólmos görgetés először jónak tűnt, hisz ekkora ólmot még biztos tovagörget a víz a nélkül, hogy azonnal elakadna a kövezésben.
És itt most egy fontos dolog következik…
Balesetvédelmi oktatás a + ólmos előkével való dobáshoz.
Az ilyen fajta szerelékkel való dobás fokozottan nagy veszélyeket rejt azok számára, akik még ne gyakorlottak a + ólmos szerelék hajigálását illetően. Egy gyakorlott dobó sincs előnyben egy ilyen szerkezet dobálásakor fellépő mellékhatások következtében, ugyan is a rendszer sokszor nem azon a pályán mozog, ahol egy + ólmozás nélküli szerelék szokott. Simán beleng, vagy kitér a dobási pályáról irányból 30-50cm-ert. Ez fej feletti dobásokat alkalmazva simán egyenlő lehet azzal, hogy fejbe vered magad söréttél. Ez kb.  olyan, mintha messziről sörétes puskából eltrafálnának. Ezért még az ember begyakorolja egy ilyen szerkezettel a dobást egy szélesebb karimájú, erősebb védősapka ajánlott. A fej feletti dobásokat erősen oldal irányba kell kivitelezni, így ha gond támadna, más pályán jön a cucc, mint kéne, akkor is meg van a horgász és a repülő tárgy között a legalább szükséges fél méter és elkerülhető a baleset. Ezt itt most azért írtam le, mert mikor belekezdtem +ólmos szerelékek hajigálásában, azt gondoltam, hogy pont úgy működik majd, mint egy sima szerelék dobása. Tévedtem.

Tehát volt elég helyem dobálni, és viszonylag felfelé dobáltam, bekalkulálva azt, hogy a nagy sodrás mire leérne a fenékre a csali, akár több tíz métereket viszi holtpályán a víz, mire az leér a márnák szájához.
A sodrás annyira erős volt, hogy bármennyire is nagyokat dobáltam és felfelé, mire leért a csalival a szerkó, már kinn volt a kövezés lábánál az egész a parttól pár méterre. Sokat próbálkoztam, de hiába. Egyszerűen egy ekkora sodrásban fel kell rakni a nagyobb ólmot, ami lehetővé teszi, hogy minél hamarább a fenék közelébe legyen a csali és minél több ideig ott tartózkodjon, vagy görgesse a víz. Ezt a problémát egy brutális merülő zsinór sem tudja megoldani. A vastag víz alatti zsinórt még gyorsabban elviszi a víz sodrása, mint a vékony monofil előkét. Tehát más módszert kell kitalálni ide.
Igazából már feladtam az egész kísérletezgetést, amikor a kövezés szélét elérő és ott görgő szerelékemmel összekötött botvégen egy rántás jelentkezett. Megdöbbentő volt. Semmi esélyem nem volt ezzel a szerelékkel és egy kapás. A bevágás reflex szerűen ült. Az ember egyből érezte, hogy ez nem márna. De hát ott volt a kíváncsiság benne, hisz bármi lehetett volna az. Vajon mi trafált oda a csalinak? Majd nem sokkal ez után megjelent a vízfelszínen a Magyar valóság.

Géb.

Mit mondjak? Rendkívül boldog voltam. Végre volt kapás! Másrészről ez igazolta azt a dolgot, hogy a szerelék csak a kövezésbe éri el a mederfeneket, ott viszont már ott volt. Viszont ott ez a módszer azért nem használható, mert azonnal elakad a szerelék sok esetben a kövezésben, más részben a márna a kövezés szélétől jóval beljebb található, legalább is ezen a vízállás szinten.

Haza felé dumáltam még a két fenekező horgásszal. Az egyik fogott ez idő alatt egy jó 55-66cm-es márnát, a másik fogott 2db. 35-40cm-est. Mindketten a parttól jóval a műlegyes dobótávon kívüli távolságban horgásztak és elég nagy ólmokkal. Régen emlékszem a márna volt az egyedüli halfaj, ahol fel kellett pakolni az erősebb damilokat, azon az akadós helyen. Míg 25-ös damillal rámentem bármire máshol, akár 8 kg-os pontyokra, csukára, vagy harcsára is, addig itt a márna jóval erősebb damilt kívánt meg. 40-es volt az a méret, amit nem téptek meg, mint a cérnát. Az ilyen brutál madzag alapvetően a lágy műlegyezőbotomhoz sem illő. Tehát a műlegyezőbot minden szemszögből alkalmatlannak tűnik a hatékony márnázáshoz, az Erzsébet-hídnál. Ugyan akkor remek márnás pálya ez, bár akadós, nagyon. Itt a másfeles-két és feles márna alaphal volt akkoriban, mikor ide jártam és nem ívási időben! Annyi kapás volt, hogy nem lehetett este letett bottal horgászni, csak görgetve, kézben tartott bottal. És bár biztos lesznek, akik egyszerűen nem értik, minek ez a bejegyzés, hát valójában ez is egy innovációs folyamat egy apró kockája, amiből kialakul, majd a teljes egész, a jól működő rendszer.
Egyébként a helyben elég sok lehetőség van a környéket figyelembe véve. Tudok pld. egy helyet, ahol ősszel kg-os dérévek szoktak lenni, biztos vannak nagy jászok, csak meg kell keresni a haltartóhelyeket itt is. Emlékszem régen éjjel a híd alatt annyi spriccelős rablás volt baba halakra a felszínen, hogy elképzelni sem tudja az olvasó. Akkor azt hittem, hogy süllők és csodálkoztam, hogy a 9cm-es wobbleremnek semmi nem trafál oda. Ma már tudom, hogy azok nagy jászok voltak. Aztán ez az a hely, ahol esélye van az embernek műléggyel kecsegét fogni. Persze nem a klasszikus értelembe vett műlegyezős stratégiák alkalmazásával.

És itt most el kell kalandoznunk a műlegyes nimfás stratégiák világába egy kicsit…

Ha jobban megnézzük az összes ismert műlegyes nimfás stratégiát, akkor a következő dolgot kell meglátni. Ilyen jellegű víztípushoz még senki nem fejlesztett ki hatékony, működő nimfás módszert, rendszer. Tehát nagyon gyors folyású, nagyon mély vízhez, ahol is a célhalfajok a vízfenéken tartózkodnak és a parttól műlegyező dobótávon kívül a legtöbb esetben.

Az egyenlet.
Van egy konkrét probléma+ van egy fejlesztő= Új nimfás horgászati módszer megszületése.

A mutatvány neve: “Nagyon nehéz nimfázás” lesz.

Jövőre, augusztus és szeptember hónapokban majd rá állok. Természetesen speciális csalikat is kell fejlesztenem hozzá. (Kb. 10 perc.)
Más kifolyónál a jászozásra is azt hittem, hogy az műlegyekkel kivitelezni lehetetlen, aztán ma már tudom milyen vízállásnál, hol kell megállnom és apró wobblerlegyekkel fogom sorba a nagy jászokat.
Az Erzsébet-híd környéke műlegyes szempontból még szűz terület, rengeteg kihívással, megoldásra váró problémával.
Szerintem benne van a lehetőség és ott a sok nagytestű hal is ráadásként.

Ui.
Végül egy aranyos történettel zárnám a bejegyzést, melyet a két fenekező horgásztól hallottam és amely valóban a horgászok butaságáról, tudatlanságáról és a kacat eladási iparág hatásairól szól.
Igen tanulságos!

Tehát a fenekező horgászik, pont olyan szerkóval, mint mások. Állandóan kapása van, fog egy csomó halat. A mellette lévő embernek kapása nincs ugyan ott. Már nem bírja tovább, odamegy és megkérdezi: Mivel horgászik?
xy (kamunév) márkájú kolbásszal, válaszolja. A másik ember, aki szintén kolbásszal horgászik, de egy valódi típussal és kapása sincs azt gondolja, hogy biztos a kolbász! Persze, akinek van kapása, az látja a butaságot és kontrázik. Az xy kolbász mindig működik! Felkelti az ember érdeklődését és pszichológiai trükkökkel elérhetetlenné teszi a másik ember számára az xy márkájú kolbászt, mint horgászcsalit. A kapás nélküli már meg van őrülve, hogy olyan csalija lehessen. A másik belül + röhög ezerrel, hisz pont olyan kolbásszal horgászik, mint a másik. Aztán kapás, bevág, fog még egy halat. A másik nem bírja, hazamegy. Neki nincs olyan csalija, nincs esélye…

Kicsit így működik a kacat eladási iparág is.

Ne hagyd magad becsapni!
A polilárva ízű a TUTI!

Csákány!